FÖLDRENGÉSEK EMBERI TEVÉKENYSÉG NYOMÁN

 

 

Amikor az ember felelős

 

Mind ez ideig csak olyan földrengési jelenségekről beszéltünk,amelyeknek 
természetes eredetük volt, és amelyeknek előidézéséhez az emberi tevékenység
semmiféle módon nem járult hozzá.

A legutóbbi években azonban riasztó hírek keltek szárnyra olyan földrengésekről,
amelyeket - bár természetesen nem szándékosan - maga az ember idézett elő.
A kérdéssel már 1971. januárjában az UNESCO egy szakértőkből álló bizottsága
is foglalkozott Párizsban.

A vizsgálatok során kiderült, hogy a duzzasztógátak és a mesterségesen létrehozott tavak
környezetében mind gyakrabban észlelhetők földmozgások.
Ezek néha, szerencsésebb esetekben, csupán a talaj gyenge remegéseiben mutatkoznak meg.
Máskor azonban már komolyabb pusztításra is képes, erős földlökésekről van szó!
Klasszikus példa erre a Colorado folyón létesített Boulder-gát mögött kialakult Mead-tó.
Ennek medrét 1935-ben kezdték vízzel feltölteni.
Ezt követően 10 év alatt mintegy 6000 földlökést észleltek a környéken!


A Rhodesia és Zambia között, a Zambézi folyón épített Kariba-gát mögötti mesterséges tó
környezetében, a medence feltöltése után szintén a rengések egész sorozatát észlelték.
Erről az említett UNESCO-tanácskozáson Jean Pierre Rothé,
a strasbourgi egyetem geofizikai intézetének vezetője számolt be.
A Kariba-víztároló feltöltése 1959 júniusában fejeződött be.
Az ezt követő időkben kipattant erősebb (az agadiri és a skopjei rengésekhez hasonló energiájú)
földrengések a következők voltak: 1961. július és szeptember; 1963 augusztusától novemberéig;
1966. április, 1967. április; 1968. június. A víztároló feltöltése előtt azonban ez a terület teljesen
aszeizmikus volt!


Az észak-olaszországi vajonti duzzasztógát vidékén 1962. október 9-én lezajlott katasztrófa
- amely 1994 emberéletet követelt! - szintén megszívlelendő, intő példa.
A baljós előjelek már 1960 elején jelentkeztek.
A hatóságok azonban politikai tendenciájú álhíreknek minősítették a jelenségekről szóló
beszámolókat, és semmiféle konkrét intézkedést nem tettek. 1962 júliusában négy erős
földlökést észleltek a környéken.
A gát fala e rengések következtében több helyütt megrongálódott,
és végül ez vezetett a gát átszakadásához és a tragédiához.


1967. december 10-én India területén pattant ki erős rengés,
amelyet a szeizmológia története Koyna-földrengés néven tart számon.
A halálos áldozatok száma ezúttal 177 volt, 2300 ember pedig megsebesült.
Rothé szerint ez a katasztrófa a Koyna-duzzasztógát mögöt kialakított mesterséges tó feltöltésével
magyarázható. Ezen a gáton is hatalmas repedések képződtek a rengés következtében.


Bizonyos mértékig hasonló természetű összefüggéseket tapasztaltak az Egyesült Államokban
a szennyvíztároló, föld alatti üregek feltöltésekor is.
A vegyiparban keletkező szennyvizet ugyanis gyakran a föld mélyében lévő mesterséges
vagy természetes eredetű üregekbe vezették, Denver mellett például 3700 méter mélységbe.
1962 márciusa és 1963 szeptembere között napi átlagban 1,3 millió tonna vizet juttattak a mélybe.
1965 szeptemberében azonban felhagytak ezzel az eljárással, mert Denvert és környezetét gyors
egymásutánban számos földrengés rázta meg.
A statisztikai feljegyzések szerint a víz levezetésének megkezdése óta 710, közöttük 18 igen erős
(a dunaharaszti rengés energiáját majdnem elérő energiájú) rengés lépett fel.
A terület ezt megelőzően csaknem tökéletesen aszeizmikus volt;
1882 és 1962 között csupán három rengést regisztráltak itt.
De nemcsak egy ilyen általános összefüggést derítettek fel, hanem még azt is kimutatták,
hogy a rengések száma akkor volt a legnagyobb, amikor a földbe vezetett szennyvíz mennyisége
is maximális volt.
Amikor viszont a víz mennyiségét csökkentették, a rengések száma is megfogyatkozott.


A geológiai vizsgálatok azt mutatták, hogy a víz egy bizonyos mélységben,
amely alatt vízzáró rétegek húzódtak, felgyülemlett.
Az egyre növekvő víztömeg nyomásának hatására ezek a rétegek elcsúsztak egymáson.
Az elcsúszások önmagukban is kelthettek földrengést, de a helyzetváltoztatás egyúttal további
mechanikai feszültségek kialakulásával, illetőleg felszabadulásával járt,
amely szintén rengések kialakulásához vezetett.


A duzzasztógátak mögötti mesterséges tavak feltöltése és az ezt követő sok földrengés közötti
összefüggést is lényegében hasonló módon magyarázták az UNESCO említett konferenciáján.
A viszonylag kis kiterjedésű alapra nehezedő roppant víztömeg könnyen deformálhatja az alatta
levő kőzetrétegeket, és olyan rétegelcsúszásokat idézhet elő, mint amilyeneket a denveri föld alatti
víztárolók megtöltése is létrehozott.
Másrészt a víz súlya felületi terhelésnövekedést okoz, amely törésvonalak kiújulásához,
vagy esetleg újak kialakításához vezet.
Ezek mentén szintén elmozdulások és ezeknek megfelelően földrengések játszódhatnak le.


Felmerült természetesen a kérdés is, mit lehet tenni annak érdekében,
hogy ilyen jelenségek ne forduljanak elő többé.
Arról nyilván nem lehet szó, hogy a duzzasztógátak mögötti területet ne töltsék fel ezentúl,
hiszen az így nyert vízmennyiségre múlhatatlanul szükség van.
Szennyvizet azonban nem szabad a föld belsejébe juttatni. Mielőtt pedig valahol új duzzasztógátat
létesítenének, előzetesen rendkívül nagy pontossággal fel kell deríteni a terület geológiai és tektonikai
(földszerkezeti) viszonyait. Végül a már meglevő víztárolók környezetében fokozatosan be kell vezetni
azokat az építkezési rendszabályokat, amelyeket természetes földrengésektől gyakran sújtott
országokban az épületek védelme érdekében már régóta alkalmaznak.


Nemcsak a földfelszínen tárolt, vagy a mélyebb rétegekbe juttatott víz képvisel komoly veszélyforrást,
hanem a számos bányabeli és másfajta robbantás is.
Dél-Afrikában pl. a bányarobbantásokat gyakran követték földrengések (igaz, hogy viszonylag
gyengébbek) olyan területeken is, ahol ilyen természeti jelenségekre korábban soha nem került sor.
A föld alatti nukleáris robbantásoknak is hasonló következményeik lehetnek, főként akkor,
ha ezeket olyan területeken hajtják végre (például Alaszka déli részén, vagy az Aleut-szigetsor mentén),
ahol egyébként is gyakoriak a földrengések.
A föld felszíne alatt néhány száz méter mélységben felrobbantott atom- vagy hidrogénbomba óriási
energiát szabadít fel, és megbontja a terület feszültségrendszerének egyensúlyi állapottá.
Ez az egyensúlyi állapot egyébként sem tartós,épp ezt szemléltetik a kérdéses övezetek földrengései
- de ha az ember kellő elővigyázatosság nélkül maga is hozzájárul ennek az egyensúlynak a
megbontásához, az beláthatatlan következményekkel járhat.






 
Forrás: www.bebte.hu

 

 

VISSZA A MENÜBE