ISMÉTLŐDŐ VILLÁMKÁR A MAROSHEGYI METEOROLÓGIAI ÁLLOMÁSON




Vasárnap(23) folytatódik a telepített műszerek beállítása és az új védelmi eszközök
szerelése. A jelenleg tesztüzemben működő állomás előreláthatólag néhány órán át
nem szolgáltat adatokat, illetve a tesztüzem végéig (1-2 hét) időnkénti adatkimaradás
lehetséges.


A 2008 -ban létesített meteorológiai állomáson az időjárás jellemzőinek megfigyelésére
számos mérőeszköz van telepítve, köztük elektronikus berendezések egész sora.
Ezek egy része manuális, helyszíni leolvasást, kezelést igényel, míg másik részük
interneten keresztül egyből a szárazréti központ számítógépébe továbbítja a mért
értékeket. Az interneten az IDŐKÉP honlapján és ezzel együtt a saját honlapon is
2016. június 7-óta tekinthetők meg a leginkább közérdeklődésre számot tartó adatok.
Az akkor telepítésre került új berendezés működését azonban egészen a mai napig
balszerencse övezi. Már egy hónappal az üzembe helyezést követően villámcsapás
miatt a fő egységét kellett cserélni. 2017-ben kétszer érte nagyon komoly villámkár,
idén szeptemberben pedig megint súlyosan károsodott egy villámcsapás másodlagos
hatása miatt. Ezen kívül komoly áramellátási zavar és időről időre internet szolgáltatási
hibák miatt napokra elérhetetlenné vált. A javítások, új egységek beszerzési ára mára
1 új állomás létesítésének költségét teszi ki, így a jelenlegi villámkár kapcsán
a megszüntetés lehetősége is felmerült. Úgy tűnik azonban nem csak nekem hiányozna
ezért a leszerelés helyett a javítás mellett döntöttem.


A területen egyértelműen fokozottabb a villámcsapás veszély, emiatt most egy teljesen új,
a korábbinál várhatóan hatékonyabb villám és túlfeszültség védelmi rendszer kiépítése
zajlik. Sajnos biztos megoldás ebben az esetben nem létezik.