FÖLDRENGÉSEK EMBERI TEVÉKENYSÉG NYOMÁN
Amikor az ember felelős
Mind ez ideig csak olyan földrengési jelenségekről beszéltünk, amelyeknek
természetes eredetük volt, és amelyeknek előidézéséhez az emberi tevékenység
semmiféle módon nem járult hozzá.
A legutóbbi években azonban riasztó hírek keltek szárnyra olyan földrengésekről,
amelyeket - bár természetesen nem szándékosan - maga az ember idézett elő.
A kérdéssel már 1971. januárjában az UNESCO egy szakértőkből álló bizottsága
is foglalkozott Párizsban.
A vizsgálatok során kiderült, hogy a duzzasztógátak és a mesterségesen létrehozott tavak
környezetében mind gyakrabban észlelhetők földmozgások.
Ezek néha, szerencsésebb esetekben, csupán a talaj gyenge remegéseiben mutatkoznak meg.
Máskor azonban már komolyabb pusztításra is képes, erős földlökésekről van szó!
Klasszikus példa erre a Colorado folyón létesített Boulder-gát mögött kialakult Mead-tó.
Ennek medrét 1935-ben kezdték vízzel feltölteni.
Ezt követően 10 év alatt mintegy 6000 földlökést észleltek a környéken!
A Rhodesia és Zambia között, a Zambézi folyón épített Kariba-gát mögötti mesterséges tó
környezetében, a medence feltöltése után szintén a rengések egész sorozatát észlelték.
Erről az említett UNESCO-tanácskozáson Jean Pierre Rothé,
a strasbourgi egyetem geofizikai intézetének vezetője számolt be.
A Kariba-víztároló feltöltése 1959 júniusában fejeződött be.
Az ezt követő időkben kipattant erősebb (az agadiri és a skopjei rengésekhez hasonló energiájú)
földrengések a következők voltak: 1961. július és szeptember; 1963 augusztusától novemberéig;
1966. április, 1967. április; 1968. június. A víztároló feltöltése előtt azonban ez a terület teljesen
aszeizmikus volt!
Az észak-olaszországi vajonti duzzasztógát vidékén 1962. október 9-én lezajlott katasztrófa
- amely 1994 emberéletet követelt! - szintén megszívlelendő, intő példa.
A baljós előjelek már 1960 elején jelentkeztek.
A hatóságok azonban politikai tendenciájú álhíreknek minősítették a jelenségekről szóló
beszámolókat, és semmiféle konkrét intézkedést nem tettek. 1962 júliusában négy erős
földlökést észleltek a környéken.
A gát fala e rengések következtében több helyütt megrongálódott,
és végül ez vezetett a gát átszakadásához és a tragédiához.
1967. december 10-én India területén pattant ki erős rengés,
amelyet a szeizmológia története Koyna-földrengés néven tart számon.
A halálos áldozatok száma ezúttal 177 volt, 2300 ember pedig megsebesült.
Rothé szerint ez a katasztrófa a Koyna-duzzasztógát mögött kialakított mesterséges tó feltöltésével
magyarázható. Ezen a gáton is hatalmas repedések képződtek a rengés következtében.
Bizonyos mértékig hasonló természetű összefüggéseket tapasztaltak az Egyesült Államokban
a szennyvíztároló, föld alatti üregek feltöltésekor is.
A vegyiparban keletkező szennyvizet ugyanis gyakran a föld mélyében lévő mesterséges
vagy természetes eredetű üregekbe vezették, Denver mellett például 3700 méter mélységbe.
1962 márciusa és 1963 szeptembere között napi átlagban 1,3 millió tonna vizet juttattak a mélybe.
1965 szeptemberében azonban felhagytak ezzel az eljárással, mert Denvert és környezetét gyors
egymásutánban számos földrengés rázta meg.
A statisztikai feljegyzések szerint a víz levezetésének megkezdése óta 710, közöttük 18 igen erős
(a dunaharaszti rengés energiáját majdnem elérő energiájú) rengés lépett fel.
A terület ezt megelőzően csaknem tökéletesen aszeizmikus volt;
1882 és 1962 között csupán három rengést regisztráltak itt.
De nemcsak egy ilyen általános összefüggést derítettek fel, hanem még azt is kimutatták,
hogy a rengések száma akkor volt a legnagyobb, amikor a földbe vezetett szennyvíz mennyisége
is maximális volt.
Amikor viszont a víz mennyiségét csökkentették, a rengések száma is megfogyatkozott.
A geológiai vizsgálatok azt mutatták, hogy a víz egy bizonyos mélységben,
amely alatt vízzáró rétegek húzódtak, felgyülemlett.
Az egyre növekvő víztömeg nyomásának hatására ezek a rétegek elcsúsztak egymáson.
Az elcsúszások önmagukban is kelthettek földrengést, de a helyzetváltoztatás egyúttal további
mechanikai feszültségek kialakulásával, illetőleg felszabadulásával járt,
amely szintén rengések kialakulásához vezetett.
A duzzasztógátak mögötti mesterséges tavak feltöltése és az ezt követő sok földrengés közötti
összefüggést is lényegében hasonló módon magyarázták az UNESCO említett konferenciáján.
A viszonylag kis kiterjedésű alapra nehezedő roppant víztömeg könnyen deformálhatja az alatta
levő kőzetrétegeket, és olyan rétegelcsúszásokat idézhet elő, mint amilyeneket a denveri föld alatti
víztárolók megtöltése is létrehozott.
Másrészt a víz súlya felületi terhelésnövekedést okoz, amely törésvonalak kiújulásához,
vagy esetleg újak kialakításához vezet.
Ezek mentén szintén elmozdulások és ezeknek megfelelően földrengések játszódhatnak le.
Felmerült természetesen a kérdés is, mit lehet tenni annak érdekében,
hogy ilyen jelenségek ne forduljanak elő többé.
Arról nyilván nem lehet szó, hogy a duzzasztógátak mögötti területet ne töltsék fel ezentúl,
hiszen az így nyert vízmennyiségre múlhatatlanul szükség van.
Szennyvizet azonban nem szabad a föld belsejébe juttatni. Mielőtt pedig valahol új duzzasztógátat
létesítenének, előzetesen rendkívül nagy pontossággal fel kell deríteni a terület geológiai és tektonikai
(földszerkezeti) viszonyait. Végül a már meglevő víztárolók környezetében fokozatosan be kell vezetni
azokat az építkezési rendszabályokat, amelyeket természetes földrengésektől gyakran sújtott
országokban az épületek védelme érdekében már régóta alkalmaznak.
Nemcsak a földfelszínen tárolt, vagy a mélyebb rétegekbe juttatott víz képvisel komoly veszélyforrást,
hanem a számos bányabeli és másfajta robbantás is.
Dél-Afrikában pl. a bányarobbantásokat gyakran követték földrengések (igaz, hogy viszonylag
gyengébbek) olyan területeken is, ahol ilyen természeti jelenségekre korábban soha nem került sor.
A föld alatti nukleáris robbantásoknak is hasonló következményeik lehetnek, főként akkor,
ha ezeket olyan területeken hajtják végre (például Alaszka déli részén, vagy az Aleut-szigetsor mentén),
ahol egyébként is gyakoriak a földrengések.
A föld felszíne alatt néhány száz méter mélységben felrobbantott atom- vagy hidrogénbomba óriási
energiát szabadít fel, és megbontja a terület feszültségrendszerének egyensúlyi állapottá.
Ez az egyensúlyi állapot egyébként sem tartós, épp ezt szemléltetik a kérdéses övezetek földrengései
- de ha az ember kellő elővigyázatosság nélkül maga is hozzájárul ennek az egyensúlynak a
megbontásához, az beláthatatlan következményekkel járhat.
Forrás: www.bebte.hu